2016. január 22., péntek

Záboji Tibor: Az én csókám

kép: Záboji Tibor

   A világ Hrabal. A világ Hrabalból van. A világ minden élőlényének köze van Hrabalhoz. Neked is! És minden történetnek...
   Kiskamasz koromban volt egy csókám. Apám hozta, befogták valahol, később azt hallottam, hogy egy galambász padlásán kelt ki csóka-tojásból. Mert másból nem kelhetett ki, ebben biztos a madár-irodalom. Hogy a csókatojás hogyan került a galambok fészkébe, azt meg derítse ki egy szabadnapos ornitológus, akinek szintén köze van Hrabalhoz. Nincs olyan ornitológus, aki ne szeretné a sört, ugyanis sör nélkül nem lehet elképzelni a röpülést és ennél fontosabb rész-tudomány nincs egy ornitológus életében. Még a szabadnapján sincs. (Azt is később tudtam meg, hogy Darázscsípte úr, a sarki hentes, aki nyáron is tudott véres hurkát csinálni – innen a sok darázs meg a csípése – hordta a söröket korsóban az ornitológusnak, aki a tetőn ült egy teleszkópos széken, amivel követte a tető ferdeségét, csak a söröket nem tudta követni. De hát aki Hrabalt akar olvasni, üsse be a Google-ba, hogy "Hrabal könyvei", aki meg nem, az figyeljen ide!)

   A csókának egy picit vágtak a szárnyából, a szárny végi hosszútollakból, magyarázta apám, ezt majd neked is kell. Pontosan annyit, hogy felmenekülhessen a fára valamelyik kerti fenevad elől, de ne repülhessen át a szomszéd kertbe. Így is történt. A csókának viszont semmi kedve nem volt fáról fára ugrabugrálni, kekeckedni a kóbor és jóltartott fenevadakkal, csonkolt hosszú tollakkal repülést imitálni, egyszerűen rátelepedett a vállamra. A kezemből bármit elfogadott, megevett, ami csak madártanilag elképzelhető.
   Megtanultam, csak a méret számít, létezik csóka által elfogadott méret rántott húsból, resztelt májból, főtt krumpliból, a rizs meg úgy volt jó, ahogy volt, egyedül a savanyúságot ette meg nehezen, pedig a növény közelebb áll hozzá, mint az állatok, élelmiszer-lánctanilag, gondoltam én, de valószínűbb, hogy utálta az ecetet. Megtanultunk együtt járkálni a családi ház kertjében, udvarán, és aztán a ház teraszán, sőt benti helyiségeiben is, én magabiztosan, egyenesen, nem imbolyogva lépegettem, pedig lábaim felépítése már akkor is sok kívánnivalót hagyott maga után embertanilag (konkrétan görbe), de a csóka faroktollait billegtetve korrigálta közös mozgásunkat, ha arra szükség volt. Nemcsak engem szeretett, hanem megszeretett néhány tárgyat is, például a koloniál asztal mértani közepére helyezett zenélő ezüst cigarettatartót, amire különösen akkor szeretett rászállni, ha nyitva volt a teteje, és nyomta a megunhatatlan dallamot. Ezüstből van, ha nincs is rajta jel, állította apám ismerőse, amikor elhagyta az országot és pénzre volt szüksége. Egyszer visszajövök érte, Elemér! De soha többé nem láttuk, amint kilépett az ajtón, apám azt mondta: alpakka. És legyintett. Ezen az ítéleten a csóka sem tudott változtatni.
   De nem ez volt a legnagyobb baj a madarammal, az én csókámmal, hanem hogy amit megevett, annak maradéka, vagyis az emészthetetlen részek színe (salaktanilag) a megevett ételtől függött, ugyancsak elcsúfította a koloniálbútor minden egyéb folttól eddig megóvott részeit. Még a cigarettatartón is megpróbáltuk pótolni az ezüstjelet.
   Ha a csóka piros ribizlit evett, akkor piros színű jelet adott le, ha sárga ringlót csipegetett előzőleg a teraszon, akkor futóhomok színűt és állagút, ha ízlett neki a rántott hús, még büdöset is eresztett hozzá táplálkozástanilag. Egy billentés, egy folt, ez így ment hetekig. A csóka anyám képében jóval nagyobb fenevaddal találta magát szemben, mint amit a kertben valaha is látott. Először a szobákból lettünk kitiltva, aztán az egész házból, végül már a teraszon is csak úgy tudtunk édes kettesben órákat tölteni, hogy anyám tüntetőleg kihozott egy felmosóvödröt, ronggyal. Hajléktalanná váltunk lakástanilag.
   Végül a garázs melletti mellékhelyiségbe szorultunk, ahol az éjszakákat töltötte addig is. Hagyd neki nyitva a kisablakot, hogy levegőt kapjon, enyhített szigorúságán anyám, de vétkét megalapozta neveléstanilag, száműzetésünk egyik éjszakáján ugyanis egy macska (minden macska Hrabalból van!) bemászott a kisablakon és reggelre… csak egy pár darab fekete tollat találtam az én madaramból.
   Csókám nem pusztult el, nem döglött meg, egyszerűen megették.
   Lélektanilag megsirattam.

- * -

A műre a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc érvényes. - ami röviden annyit tesz, hogy a művet a felhasználó (az oldalt látogató) másolhatja, többszörözheti, továbbadhatja, amennyiben feltünteti a szerző nevét és a mű címét, de kereskedelmi célra nem használhatja fel.

Letöltés:  Záboji Tibor - Az én csókám.epub
A szerző - 'iboly' - oldala: http://zanutti2.blogger.hu/

2 megjegyzés:

  1. Felettébb érdekes történet. Régen mosolyogtam ennyit egy ilyen rövid novellán! Tetszik a tiszta stílusod, és a megfogalmazás. Picit nekem a "tanilag" sok volt benne a vége felé már, de az utolsó mondatban hatásosnak bizonyult.
    Gratulálok az íráshoz!
    Üdvözlettel: Peter F. Wolf

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.