S. Csaba: A vén koldus

Roberto öreg volt már, s azonfelül szegény, mint a templom egere. Egy padon bóbiskolt éppen a folyó menti parkban, újságpapír-takaróba bugyolálva. Mélyen barázdált, hamuszürke arcára békességet lopott az álom, bozontos szakálla bezúzmarásodott a dermesztő hidegben. Feje fölött egy kitartó, jeges szellő gyászindulót fújdogált a jegenyefák megdermedt ágain, s a hőmérő higanyszála jócskán fagypont alá süllyedt.

Hajnalodott. A hórihorgas lámpák még javában tették a dolgukat, sárga fényt szórtak a fontosabb ösvények mentén. Ez a pad, melyen a vén koldus aludt, a park északnyugati oldalán foglalt helyet parányi tisztás szomszédságában. Távol esett minden fő csapástól, sűrű bokrok vették körül, s még halvány lámpafény se világította. Két hete annak, hogy az öreg rátalált, s azóta minden éjszaka itt tanyázott.

A semmiből hirtelen egy falka kergetőző, eszeveszetten csaholó kóbor kutya tűnt elő, majd ugyanolyan hirtelen ahogy megjelentek, el is tűntek a tisztásról. Az öreg megébredt, de percekbe tellett, mire teljesen magához tért. Feltápászkodott a padról, s közben tehetetlenül reszketett, mint akit hisztériás roham ráz. Hiába húzta magára minden ruháját az éjjel, a közelgő tél jeges lehelete könnyedén bebújt a szakadt gúnya alá, s egészen a csontokig hatolt. Noha számtalan efféle éjszakát töltött már szabad ég alatt, a hideg napról napra jobban megviselte, és ez a mostoha, nyomorúságos élet lassan, de biztosan elillanni készült a meggyötört testből.

Olvasd tovább!

Záboji Tibor: Az én csókám

kép: Záboji Tibor

   A világ Hrabal. A világ Hrabalból van. A világ minden élőlényének köze van Hrabalhoz. Neked is! És minden történetnek...
   Kiskamasz koromban volt egy csókám. Apám hozta, befogták valahol, később azt hallottam, hogy egy galambász padlásán kelt ki csóka-tojásból. Mert másból nem kelhetett ki, ebben biztos a madár-irodalom. Hogy a csókatojás hogyan került a galambok fészkébe, azt meg derítse ki egy szabadnapos ornitológus, akinek szintén köze van Hrabalhoz. Nincs olyan ornitológus, aki ne szeretné a sört, ugyanis sör nélkül nem lehet elképzelni a röpülést és ennél fontosabb rész-tudomány nincs egy ornitológus életében. Még a szabadnapján sincs. (Azt is később tudtam meg, hogy Darázscsípte úr, a sarki hentes, aki nyáron is tudott véres hurkát csinálni – innen a sok darázs meg a csípése – hordta a söröket korsóban az ornitológusnak, aki a tetőn ült egy teleszkópos széken, amivel követte a tető ferdeségét, csak a söröket nem tudta követni. De hát aki Hrabalt akar olvasni, üsse be a Google-ba, hogy "Hrabal könyvei", aki meg nem, az figyeljen ide!)

Olvasd tovább!

Győrvári József: A hullarabló

A világosság idejét éltük. Minden az annak megfelelő ösztönös rutinnal zajlott. Egészen addig, amíg a csapat egy távoli tagja rá nem zendített: „Egy nem mozog. Lent van, és nem mozog.” Egyből fújni kezdték a mellette lévők is: „Nem mozog. Lent egy nem mozog.” Sorban adták tovább a hírt egymásnak.

Mi közöm van hozzá, gondoltam. Én aztán nem postáskodok nekik! De amint hozzám ért a riadólánc, valahonnan zsigerből tört rám a kényszer. Azonnal eltaposta az egyénieskedés szikráját. Nem szakíthattam meg a sort, az vadul természetellenes lett volna. Harsogni kezdtem a többiekkel együtt: „Ott lent egy nem mozog.”

A széllel versengve szállt az üzenet, és indult a helyszínre mindenki, akihez eljutott. Mire odaértünk, valahonnan már én is tudtam, mi a teendő.

Kört alkottunk, ahogy az őseink és azok ősei a létezésünk kezdete óta. Ő középen feküdt alant, mozdulatlanul, természetellenes pózban. A folyamatosan érkező újak csatlakoztak a szertartáshoz. Egyre dagadt a kör.

Szívtuk magunkba a lent heverő testből kiáramló lélek foszlányait. A felhalmozott tudást, az emlékeket és mindent, ami őt alkotta. Belénk épült, a részünkké vált. Egy morzsányival gyarapította a közösség egyedről egyedre öröklődő ismeretanyagát a világról.

Pihenj az örök mozdulatlanságban, testvérünk! Magunkba fogadtunk.

A Másfajta hirtelen bukkant fel.

Általában messziről észre szoktuk venni. De most valami mögül váratlanul lépett elő. Sokkolóan hatott ránk, pedig nem láttuk nála a varázságat, aminek messzire zengő hangjával le tudta rántani bármelyikünket a mozdulatlanságba. Még egészen magasból is.

A riadalom egyeseket azonnali menekülésre sarkallt. A bátrabbak nem hagyták el a helyüket. - Persze én sem! - Csak rettegve, feszült izmokkal meredtek a kegyetlenségéről ismert ellenségre. Vajon mire készül?

Hatalmas, undorító, törvényt nem ismerő lényként szinte bármit megtehetett. Most sem hazudtolva meg szörnyű valóját, egyenesen a társunk testéhez ment és magával ragadta. Egyként hördültünk fel. A szertartás megszakadt!

Miért tett ilyet? Talán éhes volt?

És mintha ennyi borzalom nem lett volna elég, még vérmesen felénk támadt, miközben artikulátlan hangokat adott ki magából:

– Hess, ronda varjak! Hess, hess!

És mi szétrebbentünk.

- vége -

A műre a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc érvényes. - ami röviden annyit tesz, hogy a művet a felhasználó (az oldalt látogató) másolhatja, többszörözheti, továbbadhatja, amennyiben feltünteti a szerző nevét és a mű címét, de kereskedelmi célra nem használhatja fel.

 Letöltés: Győrvári József - A HULLARABLÓ - epub

Olvasd tovább!